Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rév Marcell

Bihari Ádám Kult

Rév Marcell, az Eufória operatőre: "Örülök, ha sikerül megbotránkoztatni, aki megérdemli, hogy megbotránkoztassák"

Nemrég indult el az Eufória című sorozat második évada, amiért korábban Emmy-díjra jelölték az évek óta Amerikában dolgozó Rév Marcell operatőrt. Szívesen hazajönne forgatni, de szerinte nem kapnak lehetőséget azok a magyar alkotók, akiknek nagyra tartja a munkáját. A sorozatot szerinte az "utca" imádja, a kritikákból viszont azt olvasta ki, hogy sokkal konzervatívabb lett az amerikai társadalom és ez az áramlat most a szélsőbaloldalról jön.

Szentgyörgyi Rita hvg360

Enyedi Ildikó is elkapta a koronavírust, de közben leforgatott egy karanténfilmet

Két játékállat filozofálgat a lét nagy kérdéseiről Budapesten és Los Angelesben Enyedi Ildikó Nyuszi és a csacsi, 27. sz. beszélgetés című karanténrövidfilmjében, amelyet a thesszaloniki filmfesztivál felkérésére készített. A HVG-nek adott interjújában a rendezőnő – aki maga is megfertőződött – elmeséli, hogy ő hogyan élte át a bezártságot, de beszél készülő új játékfilmjéről is. A premier időpontja a járvány miatt bizonytalan.

1 2
Hiába indult kerülővel Moszkvába, Bakuban ragadt egy időre a szerb elnök

Hiába indult kerülővel Moszkvába, Bakuban ragadt egy időre a szerb elnök

„Én ezt bevállalom” – mondta Hadházy, miután a rendőrség feljelentette

„Én ezt bevállalom” – mondta Hadházy, miután a rendőrség feljelentette

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Videón, ahogy egy medve kinyitja egy parkoló autó ajtaját, és bemászik a kocsiba

Itt vannak a töriérettségi hosszú esszéinek megoldásai

Itt vannak a töriérettségi hosszú esszéinek megoldásai

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Makett már van a visszatérő Yugóból, de nagyban már nehezebb lesz megvalósítani

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

A címlapról ajánljuk